Protektor beltéri falfesték – csúcstechnikás beltéri védelem az űrtechnika felhasználásával a tartós, a téli meleg és a nyári hűs lakásért
Protektor beltéri falfesték – és csak pár mozdulatra van a kellemes környezettől. Építkezésnél, felújításnál a festék a legolcsóbb tétel. Épp ezért duplán megéri elgondolkodni és választani egy olyan beltéri festéket, amellyel kipróbált módon, hosszútávon megtakarít és kellemesé teszi a lakása klímáját.
Koszosak, kopottak a falaid? Így újítsd fel a lakásod!
Egy olyan lakásban is, ahol szorgos háziasszony dolgozik és mindig makulátlan a tisztaság, könnyen előfordul, hogy zsírcseppek kerülnek a falra. Elég, ha a főzés közben felkapcsoljuk a villanyt és máris gyűlik a kosz és a piszok a falon.
A család többi tagjai is óhatatlanul hozzáérnek a falakhoz, idővel minden frissen festett lakás bepiszkolódik és „elhasználódik”.
A festék típusa is nagyban meghatározhatja, hogy mennyire könnyen tisztítható. Azonban a makacsabb szennyeződések eltávolítása egyre nehezebb és időigényesebb és elérkezik az az idő, amikor már érdemes az egészet ismét újrafesteni.
Nem beszélve a repedések megjelenéséről, hiszen a hagyományos festékek száradásuk után megrepedhetnek és lepereghetnek. Főleg a vasbeton gerendák találkozásánál lévő falrészeken figyelhető meg ez a jelenség. A gerendák egymás mellett elmozdulnak (nagyon kis mozgások ezek, pár milliméteresek, de pont elég ahhoz, hogy a repedések megjelenjenek).
Ilyenkor fogalmazódik meg bennünk a kérdés: milyen színű legyen a lakás, megtartsuk-e a régi színt vagy válaszunk másikat?
Egy szoba színe nagyban meghatározza azt, hogyan érezzük magunkat az adott helyiségben. Ezek a színek közvetlenül agyunkra hatnak, és közvetve a testünk belső folyamatait is meghatározhatják.
Általános elv, hogy a világos színek tágítják a teret a sötétebb árnyalatok pedig szűkítik. Kis lakások vagy szobák esetén ezért érdemes világosabb színeket használni.
Milyen színű legyen az szoba? Színek hatása.
Zöld szín
Stresszes életet él? Válassza a zöld színt, mely a természetesség színe, nyugtató hatása közismert. István, az egyik régi vásárlónk kért tőlük tanácsot, milyen színűre fesse ki a lakását? Elmondása szerint egész nap dolgozik, rendkívül stresszes életet él de valahogy nem érzi jól otthon magát. Kérdésünkre elmondta, hogy a felesége piros színt választott a nappalihoz. Javasoltunk egy zöld egy zöld árnylatot, mely tényleg bevált. Ne becsüljük le a szín hatásait, főleg olyan helyiségben nagyon számít ahol viszonylag sok időt töltünk.
Kék – a nyugalom színe, az idegrendszerre is nyugattó hatása van, azonban a túl erőteljes kék hideg hatást is kelt. Vizes blokkok és helyiségek esetében nagyon jó választás lehet.
Narancs
Manapság az egyik legkedveltebb szín lett, a hideg téli napokon is segít a meleg otthona hangulatát megteremteni. Meleg és kedves szín. Kisebb laskások esetén is alkalmazható, ha a szoba egyik falát narancsos árnyalattal festjük le. Így nem szűkíti a lakást és mégis feldobja a szoba hangulatát.
Piros vagy vörös
Élénkítő hatású. Ideges természetű emberek számára nem ajánlott. Túlzott használata emeli a vérnyomást. Ritkán szokták használni. Nyugodtam személyiségű embereknél azonban növelheti a koncentrációt, így dolgozó szobák kiegészítő színe lehet.
Sárga
Vidám kellemes hatást kelt. A narancs mellett sokan szeretik a sárga színt. Főleg északi fekvésű lakások esetében adhat egy is belső fényt a világosabb árnyalata.
A színeket kombinálhatjuk is, a lényeg: mindig a saját személyiségünk szerint válasszunk színt és vegyük figyelembe az adott helyiség méretét és fekvését is!
Ha nem tudna dönteni a színeket illetően, kérje segítségünket, Örömmel állunk az Ön rendelkezésére!
A Protektor hőszigetelő festék bármilyen színben kikeverhető!
Milyen előnyei vannak a Protektor hőszigetelő festéknek? Miért érdemes Önnek is ezt választania?
A Protektor hőszigetelő festék rendkívül színtartó és strapabíró bevonatot képez, színe évek után sem fakul meg. Némi szennyeződés kerül a falra? Nem gond, a szennyeződést könnyen eltávolíthatja, bő vízzel lemosható!
Miben különbözik a Protektor beltéri falfesték a hagyományos beltéri falfestékektől?
A Protektor beltéri falfesték egy régóta bevált környezetbarát csúcstermék, felhasználásra kész, könnyen alkalmazható, színezhető. Ismerje meg az vele járó előnyöket:
A penészképződés kockázatát jelentősen csökkenti!
Önnél is megjelent a penész?
A Protektor hőszigetelő festék segít a penészes falak kezelésében és csökkentheti* annak ismételt kialakulásának valószínűségét. Egyre több lakásban jelenik meg a penész, főleg az új nyílászáróknak is „köszönhetően”.
A páralecsapódás a sarkokban és falaknál észrevehetően megakadályozva.
Egyenletes kellemes klíma, ajánlott fürdőszobában és pincében is.
Könnyen tisztítható
Felújítási időszakok közti idő jelentősen meghosszabbodik.
Protektor beltéri falfesték – hol ajánljuk a felhasználását?
Ideálisan felhasználható lakásokban, de olyan beltérben is, amely nagy megterhelésnek van kitéve, mint például: lépcsőházak, hotel és vendéglátóhelyek, nyilvános épületek, óvodák és iskolák, idősek otthona és kórházak.
Hőszigetelő beltéri falfesték – hogyan hat?
A beltéri falfesték egy rendkívül magas technológiai színvonalat képviselő építőanyag, melynek történet az űrutazásba nyúlik vissza. Az egyedi kötőanyagból és belül üreges kerámia-gömböcskékből álló speciális kombináció egyedülálló termikus és épületfizikai tulajdonságokkal rendelkezik. A beltéri falfestékkel festett falak egy nagy keramikus felületet alkot.
Az Ön által tapasztalható előny: akár alacsonyabb energiafelhasználás, alacsonyabb hőmérsékletre kell felfűteni a szobát.
A beltéri festékben lévő kerámia gömböcskék között lévő pórusok elraktározzák a felesleges páratartalmat és szükség esetén leadják. Így akár szabályozhatja is a páratartalmat.
Az Ön által tapasztalható előny: egyenletes, kellemes lakóklíma, 55%-os páratartalom mellett, kellemes hű nyáron, légkondicionáló berendezés megtakarítás.
A falfesték az egyenletes hőelosztás révén megakadályozhatja illetve jelentősen csökkentheti a falakon a páralecsapódást.
Az Ön által tapasztalható előny: penészképződés előfordulási valószínűsége csökkenhet.
*A Protektor hőszigetelő festék jelentősen csökkenti a penészképződés kockázatát. Nagy páraterhelés és szerkezeti hiányosságok esetén előfordulhat, hogy a festék egymaga nem képes teljesen megszüntetni a penészképződést. Kérje szakemberünk segítségét.



Kérdésem volna!
Véleményem nem lehet,mert még nem alkalmaztam a festéket, de most szeretném.
1./ Átfesthető-e? Milyen festékkel?Az átfestés nem akadályozza-e meg a hőszigetelő tulajdonságot,vagy nem csökkenti-e?
2./Kereskedelmi forgalomban kapható-e,vagy rendelhető-e?
Az első kérdésem azért rendkívül lényeges, mert egy nem kifejezetten szakszerűen kivitelezett belső oldali, 10 cm vtg-ban felhelyezett ásványgyapot hőszigetelés miatt-mellett elkerülhetetlenül kialakuló extrém hőhidak szigetelésére használnám, úgy gondoltam, hogy a csatlakozó födém és falak kb 1 m-es részét festeném le vele.
Azért nem az egész falfelületet, mert ahogy számoltam,a 100 ezer ft-ot meghaladó anyagköltséggel nekem nagyon sok lenne, viszont szeretném, ha majd a kialakítandó felület egységes és elfogadható lenne.